Ismer (vagy együtt él) egy macskát, aki mindenkit szeret?

Amióta adoptáltam macskámat, Thomasot, tudtam, hogy van benne valami különleges. Soha nem találkoztam olyan macskával, aki ilyen kedves és kedves volt a viselkedésében. Mindig ott van fejböfögéssel és dorombolással, amikor rosszul vagyok. Új macskákat nyitott mancsokkal fogad. Szeretettel zuhanyozza a szobatársaimat. A legkevésbé sem szégyenlős a pofák megosztásában.

Esküszöm, ha ellenkezõ hüvelykujja lenne, vacsorát készítene macskás házastársainak is.

Amikor megismertem Thomast, az első látásra szerelem volt. A szegény kis srác nagyon rosszul volt súlyos felső légúti fertőzésben. Az egész orrán gatyája volt, a szeme futkosott, és teljesen nyomorúságosnak tűnt ott ülve a ketrecében a menedékház elszigetelő helyiségében. De amint meglátott, a rácsokhoz kezdte dörzsölni a fejét. Mohón nyomta magát az ujjaimba, miközben simogattam. Kinyitottam a ketrec ajtaját, ő pedig kiugrott, a bokám köré fonta magát, és kis szívét kifúrta. Igen, ez a macska, aki alig kapott levegőt, még mindig dorombolt.

Hogyan ne tudnék beleszeretni egy ilyen szerelmi hibába?

Amint jobban kezdte érezni magát és lerázta magáról a bánatot, hogy miként került a menedékházba, Thomas új nővérével, Sin├addal találta el. Túl sokáig rendszeresen rájöttem, hogy ők ketten „tagadható simogatással” foglalkoznak.

Gyorsan előre két évvel, amikor Dahlia bekerült az életünkbe. Thomas úgy fogadta, mint egy rég nem látott barátot. Körülbelül egy óra telt el az első kísérleti orrmegnyitásoktól a macskafa tetején lévő tér megosztásáig. Thomas volt a legjobb barátja és leghűségesebb védője: Istálló macskákat harcolt ki és sétált vele az udvaron. Szinte minden nap azt láttam, hogy ketten összegömbölyödtek, Dahlia mélyen aludt, tudva, hogy biztonságban van a haverja karjában.

Soha nem láttam még ilyen szorosan összekapcsolt macskapárt. Soha nem láttam még ilyen lovagias macskát - és igen, mindkét fél rendben volt, így kapcsolatuk nem a párzási jogokról szólt. Tiszta és egyszerű barátság volt.

Amikor Kissy bejött a családunkba, azt hiszem, Thomas barátkozni akart vele. A morgós és elválasztó magatartások nagy részét megtette, és saját félelme miatt túlreagálta azt a pontot, hogy Thomas természetes ösztönét váltotta ki üldözésre és harcra. De sok nap láttam, hogy zavartnak, sőt elgondolkodva néz ki csatáik miatt.

Mivel Kissy kevésbé volt félelmetes, hagyta, hogy Thomas közelebb menjen hozzá, de soha nem érték el a teljes összebújós haver státuszt. Szerintem lett volna, ha több idejük lenne együtt lenni. Thomas szelíd barátságossága lehetetlenné tette volna, hogy sokkal hosszabb ideig ellenálljon.

És akkor Bella jött. Ő és Thomas azonnal eltalálták. Az orrokat megérintették a hordozón, amikor hazahoztam a menhelyről. Amikor nem volt hajlandó tartózkodni az „előszobájában”, és ragaszkodott a ház felfedezéséhez 10 perccel a megérkezése után, Thomas barátságosan felemelt farokkal közeledett hozzá. Amikor a fenekét megszagolta, hogy megnézze, hol volt, klasszikus tizenéves lány stílusú „Eeew… tee hee hee! gesztus.

Egy héttel Bella érkezése után ő és Thomas szorosan együtt ültek.

Két héttel azután, hogy megérkezett, láttam, hogy először összebújnak.

Három héttel azután, hogy Bella a család tagja lett, Thomas a fejét fésülte.

Igen, Thomas mindenkit szeret. És mindenki szereti Thomast. Nem tehetnek róla.

Thomas meg is nyerte idősebb cicámat és vitathatatlan top macskámat és az összes keleti macskák királynőjét, Siouxsiét. Mindig megosztják ételeiket, egymás ételeiből esznek, és ők ketten még összebújnak, amikor helyet osztanak az ölemben.

Mi van veled? Van-e háztartásában macska-romantikus - vagy macskaféle Don Juan? Meséljen róla a kommentekben!