A 11 éves fiúk megmentik a cica életét

Ismét gyerekek a segítségükre!

Nemrég szombaton két iskolás fiú észrevette a csatornán lebegő cicát az északkelet-angliai Leedsben. Az apró lény, akiről az RSPCA becslése szerint körülbelül 9 hetes, egy rózsaszín kosárban volt, amely gyorsan megtelt vízzel.

A fiúk szülei biztosan jól megtanították őket, mert azonnal cselekedtek és megmentették a veszedelmesen elhelyezett macskát. Hazahozták, felvették a kapcsolatot az RSPCA-val, és most a Mo (rövidítve Mózes) nevet viselő cica biztonságban van a szervezet gondozásában, amíg készen áll az örökbefogadásra.

A gyerekek nem ez az első hír, hogy hősies intézkedéseket hoztak a macskák életének megmentése és a veszélyektől való védelem érdekében. Ez év elején egy 9 éves fiú egy késsel zaklató ellen harcolt meg, hogy megmentse egy cica életét; egy másik napon négy gyermek megmentett egy cicát, egy nőt és két fiát majdnem halálra verték.

Természetes, hogy a média felül, és észreveszi, amikor a gyerekek kedves és bátor dolgokat tesznek, és ez minden bizonnyal egy szép szünet a kézrázás és riasztó „Gyermekeink a társadalom fenyegetése!” történetek, amelyekkel folyamatosan elöntünk. De három olyan történet, amely olyan gyerekeket szólított meg, akik felnőtt kegyetlenség áldozatává vált macskák megmentésére késztettek,'Mi a baj ezzel a képpel?'

Nyilvánvaló, hogy ezeket a hősi gyermekeket helyesen nevelték, vagy legalábbis ösztönös erkölcsi iránytűvel áldották meg őket, amely az együttérzés és a kedvesség útjára tereli őket, de miért kellene tanúi lennének azoknak a borzalmaknak, amelyeket a floridai gyerekek láttak, veszélybe sodorva saját életüket, vagy eleve csak a csak Isten-tudja-mitől hemzsegő csatornákba gázol? Hol voltak a felnőttek?

Hány „felnőtt” látta a bántalmazást? Hány „felnőtt” nézte, ahogy valaki a szivárgó szennyeskosárban felszínre helyezi a cicát? Hány „felnőtt” fordította el a fejét, és hagyta a gyerekeket a probléma megoldására?

Nem csoda, hogy olyan sok regény szól azokról a gyermekről, akik földöntúli borzalmakkal szembesülnek, vagy veszélyes küldetésekre vállalkoznak, hogy megmentsék a világot a gonosztól, miközben szüleik és más felnőttek figyelmen kívül hagyják a problémát, vagy egyenesen gúnyolják őket „túlzott képzeletük” miatt; ezek a történetek szilárdan a világ működésével kapcsolatos igazságon alapulnak. Bár sok ilyen regény „fiatal felnőtt” történetnek van címkézve, népszerűek a nem túl fiatal felnőttek körében is (gondoljunk csak aHarry Pottersorozat vagy aéhezők viadalatrilógia például). Miért? Mert kapcsolatba kerülhetünk a főszereplőkkel. Mi is egykor azok a gyerekek voltunk, akik egyedül érezték magukat egy túl nagy világban, amelyet nem tudtunk kezelni, vagy kénytelenek voltak olyan feladatokat vállalni, amelyekkel felnőtteknek kellett volna foglalkozniuk.

Hagyjuk abba a tekintetünket, és hagyjuk gyermekeinket, hogy megtisztítsák rendetlenségünket. Vállaljuk el, hogy az életünkben élő gyerekek tudják, hogy miakarattegyen lépéseket, amikor kegyetlenséget és erőszakot tapasztalunk, és hogy micsináldtörődj és szeresd azokat, akiknek nincs hangjuk. Tanítsuk meg őket, hogy ne lépjenek túl annyira idealistákon, hogy azt gondolják, a felnőtteknek gyakorolniuk kell az együttérzést és a bátorságot, amit elvárunk tőlük.

Minden apró dolog, amit csinálunk, segít. Legyen szó akár menhelyi macskák örökbefogadásáról, akár ideiglenes otthonra szoruló állatok gondozásáról, valamint annak elmagyarázásáról (életkornak megfelelő szinten), hogy miért kerültek a menhelyre, és mennyire fontos otthont adni nekik, tegyenek lépéseket, ha egy macskát vagy kutyát látunk beragadni egy forró napon egy autóban, vagy akár valami olyan egyszerű dolog, mint egy pók kivetése ahelyett, hogy megölnénk, éljünk a szüleink által tanított értékekkel.

És talán egyszer, ha szerencsénk van, mi is megkapjuk az esélyt, hogy hősök legyünk, mint az iskolások, akik egy apró fekete-fehér cicát húztak ki a Leeds és a Liverpool csatornából.